Válságban (avagy egy költő vívódása saját versével)

Valamilyen belső kényszer
Súgja: írjak verseket,
Hallgatok rá! Szófogadó
Ember lévén engedek

Verses mesét terveztem, de
Nem tudom, elkészül-e,
Egyre csak ihletre várok…
Mindegy. Kezdem nélküle!

Nem tart vissza fegyver, kötél,
Nem árt arzén, sem cián…
Meg is van az első mondat:
„Túl az Óperencián”

Káprázatos bevezetés –
Másfél óra terméke,
Nem is merek gondolni rá:
Hogy lesz e versnek vége…?

Na és innen hogyan tovább?
– Agyam lassan eltompul,
Kézenfekvő lenne, mondjuk:
Hogy „Az üveghegyen túl”

Vagy inkább a kurta farkú
Malac túrjon utána?
Sosem fogom befejezni,
– Írok három órája

Nem megy! Sablonos az egész,
Mással kéne kezdenem,
Vagy a mese helyett inkább
Regényt írhatnék… – de nem!

Mese lesz ez! Akkor is, ha
Bele kell, hogy pusztuljak,
– Korainak érzem még,
Hogy fiatalon elmúljak!