Bontakozik a március,
mint nő testében a szerelem,
édes meleg, mint a hús,
s lüktető vér, indázó erekben.
Szilánkra hasadó égi tekintettől,
kormos ágakon fogan zöld fodor,
téli álmából ásítva rám köszön,
egy aranyló ruhában tündöklő bokor.
A galambok búgva suhannak,
ha szellő fésüli tollukat fényesre,
békés, ősi dallamot búgnak
párjukat keresve.
1 hozzászólás
Kedves Tímea!
Az ilyen változás mindig áhított, amúgy is mindig változunk, ez az öröklétünk szépsége.
🙂
Szeretettel: Szabolcs