Távol állok a világtól s mégis mily közel,
Hisz a szeretet-szenvedély oly könnyen feltüzel,
Csókjával álomba ringatva a magasba emel,
De egy óvatlan pillanatban a magány átölel.
Ekkor szólsz s hozzám szól a távol,
De mégis közel, lehetsz bárhol
Életemnek annak a napjátol,
Míg elillanok a világból.
Mert a váratlan álmok hirtelen jönnek,
A váratlan kezdetek így rádköszönnek,
S ez lesz mit a gyermekeid megköszönnek,
Így emlékszel majd e napra mikor elköszönnek.
6 hozzászólás
Édes-bús, melankolikus, érzelmekkel teli. Nagyon tetszik. Gratulálok: Colhicum
Hello, új vagyok még az oldalon nem ismerem a szokásokat, de koszonom az ertekelest.
Sanya
Eddigi verseidet olvasva nekem olyan, mintha két különböző ember lakna Benned Az egyik "verselgető" a másik pedig KÖLTŐ…(és a weblap szerint lakik ott még több is)
Köszönöm az értékelest, remélem a költő minél tobbszor fog előjönni…
Kedves Sándor!
Tetszik a versed, jók a rímeid, és lejön a mondanivaló. Gratulálok! Írj minél többet:)
Üdv: Borostyán
Koszonom es rajta leszek…:)