Várom a csodát,
a fényes palotát,
hol gyémánt az élet.
Nem élhetek véled
hiába reméled.
Mosolyomban fürdesz,
könnyem árjában küzdesz
egy csepp levegőért,
szóért, szeretőért,
nem keserűért.
Várom a csodát,
de ugyan micsodát?
Hol gyémánt az élet?
Vágyom a szépet,
egy álomképet.
Csak festett pacák,
művies figurák,
élettelen hegyek.
Hát ilyen legyek?
Többé már ne higgyek?
2 hozzászólás
Drága hajnalcsillag!
Csak egyetlen mondat: De higgy!:)
A Csoda mindig itt van életünkben, csak a megfelelő pillanatot várja, hogy rád találjon! Én mintegy 10 évet vártam erre a csodára! 🙂