Magamat gyászolom
Öltöztessetek fel engem
talpig feketébe,
hogy az anyaföld már befogadjon végre.
Testem helyezzétek
fehér koporsóba,
legyek a föld sója.
Sírom fölé senki ne tegyen virágot,
ne emlékeztessem többé a világot.
Ne tűzzetek fejfát nevemet ráírva,
ne boruljon senki
sírva a síromra.
Fölülem a földet elhordja majd a szél,
nyoma sem maradjon,
annak, aki itt élt.
Ez a kívánságom – most és mindörökre,
hadd váljak semmivé földdel elvegyülve,
majd elcsendesülve.
Őrködjön fölöttem a Nap
szem-lesütve.
Évszázadok múlva
porrá omlik csontom,
ahonnan indultam, ím vissza jutottam,
Fekete ruhában magamat gyászoltam.
5 hozzászólás
Micsoda fájdalmas, torokszorító szépség!
Nem is találok szavakat ilyen…
főhajtásom: Grey
Része a nagy egésznek…grat.mély és drámai versedhez. Üdvözöllek
Kedves barnaby
köszönöm méltatásodat és üzenetedet
üdvözöllek Karola
Kedves Karola!
Komoly, erős vers mély érzelmekkel dúsítva! Nem lehetett könnyű megírni!
Szeretettel olvastalak, miközben borsódzott a hátam!
Melinda
Kedves Melinda!
Nem éppen vidám vers, de az én koromban már sokat foglalkoztatja az embert az elmúlás közelsége és milyensége.
Köszönöm kedves soraidat
szeretettel karola