Arcomon múló ránc feszül
Szívemben őrült láng lobog
Testemre mázsás súly kerül
Fülembe érces hang kopog
Teremtés ősi halmain
Szavaim fájón csengenek
Tetteim átkos kínjain
Szózatok halkan zengenek
Halandó lelkek álmait
Sokáig mégse érthetem
Elpusztult múltunk titkait
Szavakba úgyse önthetem
Életem bűnös terheit
Másoknak át nem adhatom
Éveim gyötrő láncait
Sokáig úgyse hordhatom
Fülembe súgnak démonok
Lidérces éji hangjai
Gigászi harcot vívhatnak
Erőtlen testem tagjai
Vágyaim képzelt világát
Egyszer örökre elhagyom
Életem igaz bíráját
Trónusán mégsem láthatom
6 hozzászólás
Drága Samu
Versed keserűen igaz, és nagyon jó, mint mindig!
Ölellek:Kriszti
Köszönöm ,hogy újra itt jártál. Szia Samu
Kedves Samu!
Kemény szavak, már-már félelmetesek… Tetszik nagyon:) Az utolsó sorban szerintem kimaradt egy "r" (trónusán-t akartál írni, nem?) És az "úgyse" helyett talán jobb lenne az "úgysem". (A minap egyik versemnél nekem is úgy tanácsolták, és a "sem" tényelg jobban hangzik, mint a "se")
Üdv: Borostyán
Köszönöm az észrevételeidet. valóban kimaradt az r és az m is. Nem vettem észre.
Örülük, hogy olvastál. Üdv Samu
Nagyon jó vers / ez is / .
Jók a rímek, szép költői képeket sorakoztatsz fel.
Örülök, hogy olvastalak.
Megtisztelsz a véleményeddel. Üdv Samu