Kicsöppen tollamból az idő,
áthúz még egy évet,
sárguló papír öregedőn,
halkan zizzeni hattyú-énekem,
zongora reszket
sarokban mécses melett,
laza húrokból sír
vérző hangjegyet.
Ölel elnyűtt,molyette kabátom,
jobban didereg,mint én fázom,
a lyukak zsebeimből már kihull,
a gombok is sajnálnak lógva,
még reszket a zongora
kicsi mécses mellől
szisszen hamisan téli dalt
az év vége felől.
Van még egy csepp eltévedt pezsgő
fényére nyalt poharamban.
Jövő:mindent kivánok neked,
s egy kis helyet magamnak szívedből,
még suttog a dal,
s a könyörgésben,
egy molyette kabát
hangol öreg zongorát.
5 hozzászólás
Szia gyogyo!
Nagyon-nagyon tetszett a versed…a képek szőtte hangulat…és minden…
Gratulálok!
Gyömbér
Nagyon jó lett! 🙂
Nagyon szép. A molyette kabát, meg a többi…
Gratulálok: Colhicum
Gyönyörű,a régi fekete fehér filmek jutottak eszembe róla…most nagyon jó volt olvasni a soraidat, pont erre vágytam. A képek végig csodálatosak, s ahogy az alattam szóló is írta:"molyette kabát"-ez mindent elmond a versedről:találó és megható.
H.
Kedves Gyogyo!
Nagyon jó volt olvasni versedet!
Különösen tetszett e két sor:
"Ölel elnyűtt,molyette kabátom,
jobban didereg,mint én fázom"
Szeretettel: Falevél