Vendégség

Tandori Dezsőnek

Csak ráadás lehet egy episztola
(ahogy magamra ráadom az inget,
s a két ujj mindig másfelé tekinget,
s a hát, a zseb, a gallér és a gombok
szétugranak, hogy belőlem bolondot…),
félszét az ember gyakran eltitkolja,
s bár jó tudni, hogy néhol Egyik s Másik
az egymásért vállalt (sokszor csalóka)
szolgálattétel közben el nem vásik,
mert a körülmény maga már a dolga,
írom: rettenve látok összeomlott
tornyot bensőmben, elmúlt perceinket.

Ha majd hivatlan arra tévedek,
ki csak magammal „fújok egy követ”,
hadd lám, hol él a vállra szállt csapat,
mért nyer hűségből bajnokságokat.

Rám is hárulnak fontosabb teendők
a fontosaknál (mondjuk: sorbaállás,
ínség-sugallta üvegvisszaváltás,
ábrándozás egy lottónyereményről,
kisomfordálás katedrányi fényből),
egyszóval nincs mód élni elegendőt,
s bár olvasom, hogy néhol Egyik s Másik
együtt gondozhatják az eljövendőt,
míg át nem jutnak tény- és tollhullásig,
hogy az terítsen rájuk furcsa kendőt;
írom: a pázsitokra nem remény dől,
az ember lel csak ott (s alattuk) szállást.

Ha majd hivatlan arra tévedek,
s a „küszöbön” tán át is léphetek,
hadd lám, hol él a vállra szállt csapat,
mért nyer hűségből bajnokságokat.

Kellene tudnom, mit akar a macska?
Azért bóklászik parki cementjárdán,
s ha nyakon csípik, azért lóg a spárgán,
amiért mi a verseinket írjuk,
tudván tudva, vékony kötélnyi hír jut,
ha hallgatunk az utolsó parancsra… ?
S bár hihetném, hogy néhol Egyik s Másik
együtt vigyázzák, nehogy fölrobbantsa
a Földet az, ki jótevőnek látszik,
s nehogy lenyúljon értünk gazdi mancsa;
írom: telt szatyrainkat mégse bírjuk,
elvesztünk mindent: szón, poháron, kártyán.

Ha majd hivatlan arra tévedek,
s leáztak rólam mind a „bélyegek”,
hadd lám, hol él a vállra szállt csapat,
mért nyer hűségből bajnokságokat.

Csak ráadás volt ez az episztola,
elveszett kulcs a lakatlan jelenhez,
mert senki nem mondhatja: néki kedvez,
hozzá kegyes, kit nem szólítunk társnak
(hisz életünk oly könnyen gödröt áshat);
merszét az ember gyakran eltitkolja,
s olvassa csak, hogy néhol Egyik s Másik
fölváltva jár a Semmiért a boltba,
s előre enged egy-egy nénit, bácsit,
s nem dől rájuk a lassú mérgek polca;
írom: kitéve mind a támadásnak,
térhessünk meg a gyors madárszívekhez!

Ha majd hívatlan arra tévedek,
én fejtem meg az alapképletet,
látván, hol él a vállra szállt csapat,
mért nyer hűségből bajnokságokat.