Temetetlen tetemekre vetett szenny…
Fordulj el te gyermek, innen messzire menj!
Nem pillangók szállnak, átkozott döglegyek
Én még maradok, tán megmondják, mit tegyek
Számtalan szótlan, színtelen szempár…
Menj innen ifjú, hisz amott kedvesed vár.
Én még faggatom e homályos tükröket,
A holtak sóhaja megfagyott ütközet
Keresetlen keservek keserű könnyei…
Uram, hazavárják.. a bú csak szétszedi.
Én még kóstolgatom a lefutó cseppeket,
talán elárulják célom még mi lehet
Füstszínű felhőkbe faragott fintor…
Menjen haza bácsi, nincs itt, csak kín s por.
Innen vihar jön, onnan madárfelhő,
türelmem nem fogy, csupán félelmem nő
Elhalt emberek elfeledett emléke…
Megérkezett az eső, a bánat testvére.
Mossa a földet, sietve mindent eltemet.
Halkulok én is: ..hollók kísérik a lelkeket.
4 hozzászólás
uhh. Nah itt egyáltalán nem érzek semmi bajt a rímekkel 🙂 Annyira szépen összeszedettek a gondolatok, gördülékenyek és gyönyörűek, hogy ihaj 🙂
Még mindig ámulok a képeken amiket használsz, nagyon ügyesen csinálod! A mű témája, és a megfogalmazás is hihetetlen jó!
Gratulálok továbbra is!
Nagyon-nagyon örülök a váleményednek.
Köszi, hogy olvastad
és még nagyobb köszönet, amiért írtál is nekem 🙂
Hajjaj, most hogy így sorra olvason verseidet, nem egy-egy sikerül véletlenül jól… Te tehetséges vagy!!! (Már amennyire én, mint másik amatőr meg tudom ítélni) Abba ne hagyd az írást! Nagyon tetszik a stílusod, közel érzem magamhoz a soraidat. Hajrá!
*elpirul*
Köszönöm 🙂
Igyekszem nem abbahagyni.. csak sajnos vannak kihagyások.. alkotói válság vagy hogy hívják az okosok :)))