kar folyvást teker. Járhatatlan
út, ingoványos mondanivalód elnyel.
Összekapaszkodik vonakodó lényeddel.
Szavak ömlenek szádból válogatás nélkül.
Pusztítva hátbadöf, s csalfa reményül
odalök valamicske talmi koncot.
Kelletlen ajándékát ha kibontod,
pofádba röhög a smucig való.
Keresed látszólag a magasztaló
köszönésféle jelzéseket.
Nem találsz, csak
orr alól kiböffenő megjegyzéseket.
4 hozzászólás
Kedves Amarilla, jó verset írtál szerintem. Valóban hallgasson inkább az, akinek méltatás vagy segítő szándék nélkül csak orr alól kiböffenő megjegyzésekre telik … Jó ritmusban, jó rímeket írtál. Tetszett.
Szia!
Jellemző és nagyon jó vers. Bizony, többségünk verkliként éli az életét, ami valójában roppant felszínes.
Szeretettel: Eszti
Kedves Irén és Eszti!
Örülök, hogy itt jártatok. 🙂
Kedves Amarilla!
Nagyon Jó vers tartalmilag. Kicsit dühös, de jó 🙂
Ági