beléptél s már sose lépsz ki
csak bús álvidáman rejted kulcsaim
mi furcsa zörgés dal
embertől idegen zene
veszi körül gomolygó auránkat?
miért nézik csodálattal lusta sejtjeim?
nyúlik az árnyék lassú képekben
tavaszból nyárra fordult a környék
mily fiatal tudósként érkeztem
e ház de más de új volt
s te már akkor idebenn csücsültél
izzik a parázs a cigarettavégen
indián füstöket leheltünk
alvó felhőket ráztunk merészen
kántálták a békák kacér nevetésünk
halkan csónakáztunk a lágy tavon
apró verejték nesze a porban
mégis más az érintésed arcomon
s fuvallatod véráramlatomban
nem találom az út hívó szavát többé
itt maradtam bús álvidáman én is