Fáj a hajnali magányos sóhaj,
nekem nem lehet soha egy óhaj,
nem tudok már a sorok közt olvasni,
félek többé nem tudok álmodni.
Elszakadt szálak, fuldokló remény,
hidd el hallgatni nem mindig erény,
éledő kétely, bizonytalanság,
gyászos napok, elhantolt kívánság.
virágot szeretni sosem elég,
napnak sugarától lassan kiég,
kell neki eső, hajnali harmat,
ne hagyd hűlni az izzó parazsat!
5 hozzászólás
Remélem, az a "fuldokló remény"
Egyszer partot ér!:)
Sóhajod meghallják,
S nem hagyják kihülni lelked izzó parazsát…
Szép verset írtál!
Nagyon szépen köszönőm, kedves vagy!
Szeretettel szati!
Nagyon szep a versed szep kepekben fejezted ki az erzeseidet,gratulalok!
Tényleg, nagyon szép szerelmes verseket írsz. Ha nem közeledik, hagyd ott, nem érdemli meg, hogy kiégjél miatta. Próbálkozzál, hátha találsz olyan valakit is, aki örömmel fogadna.
Szeretettel: Kata
Kedves szaty!
Gyönyörű alkotás… és ismerős érzés.
Szeretettel:
Nairi