Elteszem a rímeket egy fiókba
kicsit kopott komódomba-diófa
majd modernebb leszek nyelvészes eset
becsben lesz nekem így a mennybe menet
gyertek katarzist okozó mondatok
nem félek vállalom a kockázatot
vajon sikerül- e hoznom a formát
megütöm-e az eszeveszett normát
befordulok mert miért is ne tenném
utánozom kell az egykedvű leckét
pellengérre tűzök egy lepkét lágyan
ráz az váltóáram rövidre zártam
rakosgatom most a hangokat sorba
a metsző szél vadul összesodorta
teljesíts még többet ordítanak rám
szaladok míg nyitva a földi karám
hisz bitorlás kívánalma a mának
vajon szüksége van rám a világnak?
2 hozzászólás
Rád, lehet hogy nem, de amiket írsz, arra biztos. A furcsa, fanyar hangulatú verseidre, a meghökkentő, de mégis helyükön lévő szóképekre, az ítészpukkasztó költői magatartásformádra.
J. A. írja az Ars poeticában: "Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga".
Úgyhogy te csak írj! /Már csak azért is, mert úgysem tudod megállni, hogy ne írjál./
Üdv: Kati
Szia Kati! Igen, valószínű nem tudom megállni, hogy ne írjak. Hisz tudod….
Köszönöm a támogató mondataidat, a figyelmedet ès az idődet!
Annyira jó, hogy így látsz! 😊🌹❤