Ujjam hegyével simogatom
a lelkem gyengéd sorait,
a szél sűvítését hallgatom,
s iszom emlékeim porait.
Kortyolok egyet a bánatból,
egyedül untatom magamat,
csak menekülök a vágyaktól,
s közben átlépem a holtakat.
A gyertyák most vakon lángolnak,
értem a lenéző pillantást,
szememben kristályok táncolnak,
az élet csak múló gonoszság.
3 hozzászólás
Nem biztos hogy csak gonoszság az élet.
Szép és szomorú versike 🙂
Szia Andika!
Szép a versed. Néha valóban vannak gonosz pillanatok, de szerencsére nem tartanak örökké.
Szeretettel: Rozália
Szomoró gondolataidat szép versbe foglalva örömmel olvastam. Azért igazad van, az életben akad elég gonoszság, szerencsére valóban elmúlnak.
Örülök, hogy találkoztunk. Kata