Ahogy nézem a virágos rétet,
A túlsó oldalán a búzavirág kéket.
Ahogy sétál kislányával anyja,
Kezében étellel telt kosara.
Amott a messzeségben aranyló búzatábla,
Az ifjú férj a rendet vágja,
Az asszony szaporára veszi a lépteket
Szinte már szalad, utána a kis gyerek.
Az idő gyorsan halad
A rendek nőnek, a marokszedés marad.
Tán még félórányi járás,
Eléri szerelmes asszonya a párját,
Még gőzben a leves és pogácsa
Apjukunk már biztos nagyon várja.
Hátvégre a várva várt pillanat,
De a gyermek s asszony felé senki sem szalad.
Kétség gyötri hirtelen a szerető szívet.
Kedvese vajon hol maradt, hova lett?
Ahogy futkos erre ara,
Férje hörgését meghallja.
Fut az ijesztő hang után,
A gyermek az anyja mellett sután.
Odaérve már patakba folyik a könnye
Nem mozdul, nem szuszog imádott szerelme.
Körötte vértócsa a kasza élbe esett,
Az mélyen a nyakába nyesett.
Elfolyt a vörös vér, kioltott szerelmet
Az aranyló búzatáblán hevert.
A gyermek, mozdulatlan apját nézte,
S az út közben szedett pipacsot a mellkasára tette.
7 hozzászólás
Megrázott ez a vers, idilli képnek indult, és tragédiává változott. Biztosan véletlen elírás a” meghalja” meghallja helyett.
Szia !
Kedves Rozália, köszönöm szépenjólesett hogy ittjártál és avleményednek örülökkösz. a figyelmességedet
Kdves Marica!
A múlidéző sorok magukkal ragadtak….
A történet megrázó…
Szeretettel: Éva
Kedeves Éva!
Köszönöm szépen, hogy itt jártál Örülök a véleményednek!
Nagyon jóesett. Szeretettel: marica
Kedves Marica versed megrázóan szomorú, denagyonszép.Gratulálok.
Kedves TnéGyöngyi!
Nagyon keves vagy, Köszönöm szépen a hűséges olvasást és jólesik, hogy tetszett.
Szeretettel: marica
Marica! Még most is borzongok, annyira megrázó volt a végkifejlet!
Nem erre számítottam, a hatás drámai lett!!!
Falevél