VI.szonett

Ah,mire ad áldást ugyan józan ész,
Mit szív s lélek egyaránt nemesnek becsül?
Kába örömet könnyen fogadsz, ha élsz,
Ám rá trónért vívó ellentétként feszül.
Tagadja ,alázza,elfojt…mik vagyunk,
Ha hideg biztonság számításában
Valósan,mindent csak valósan hagyunk?
Törvényként vésődik akarat falára:
Bársonyvirág jó,de nem szép s illatos,
Dícséret nélkül elpusztulnak a fagyban,
Leány nem csinos,bájos csak takaros,
Hamis gondolatok születnek az agyban.
Egy dolgot nem szabad sosem megtenni:
Szív s lélek mellett eszünkkel szeretni.