Itt ülök a világ tetején,
köröttem havas hegycsúcsok
meredeznek az ég felé,
alattam búgó hárfahúrok.
Ahogy szétnézek áhítattal,
alattam folyó hömpölyög.
Lelkemhez szól egy madárdal
szívemben csend, derű és öröm.
Kékesen szikrázó jégfalak,
szédítő gleccser hívogat.
Veszett zubogó zuhatag,
hósipkás hegyóriás csalogat.
Oly kristálytiszta a levegő,
hogy szinte megrészegülök!
Harmatos csendben ölel ő,
cirógat, szinte elszédülök.
Naplementekor majd szétrobban
a narancs- vörösben úszó,
ormokkal táncoló folyam,
a vad végtelennel búcsúzó.
Lelkembe mar az édes gyönyör,
csönd ül e mesés alkonyon.
Múlt elszáll s eljő a jövő,
Hold dudorászik az égbolton.