„- világos nagyon világos”
Mondja s a szemét befogva
Tiltakozik a túl sok fény ellen
Majd lassú álmot lehel a levegőbe
Térdén még redőzik az álma
Néhány elmosódott képe
S megesett dolognak érzi az éj
Meghazudtolt szavait.
Tíz ujja tíz felé feszül, ahogy
Nyújtózkodva gyűri meg a párnát,
De az árnyát nem látták.
Én láttam.
Karmok, éles, ezüst karmok
Forogtak.
Kis mosoly édes álomszöszök
Szálnak, s a mellkasa finoman
Emelkedik kecses ívvé a nyújtózkodás
Kényelmes merevségét tetőzve.
S paplan csúszik a világ
Torzul karom csap le s
A torok mordul a szívembe
Szúr s mar a karom
Tudom, érzem, akarom!
Csend
Haldoklok az érzésben,
S ő ott fent ül rajtam
Várja s tudom, érzi.
„- hagyd” mondaná
Szeme s a mosoly
Ha tudna beszélni.
S én hagyom
Nagyon-nagyon
S ő mosollyal nyugtázva
Még egyet szorít a torkomon.