Álmos a lelkem, az áldott fényben, dallamot áraszt…
Áldom a sorsomat én, hogy az éned a fénybe temetted.
Szívemből tovafolyt emlékek a napra nevetnek;
Látod-e kedvesem értem a gondolatát a kezednek…
***
Illan az éjszaka csendje hamar most. Éj-vörös, ábránd
paplan alatt úgy moccan a testünk, lüktet az érzés;
mint puha fű, ha felébred az ég és megsimogatja…
Arcod a testemen; elsodor újra a vágyam a kéjbe…
***
Elfogy a könny a szememből, csendben nyugszik a lélek…
Nem lehet árván boldog az ember a földön az égben.
Életemet fedi árnyék… Lassan tisztul a képlet:
Társtalanul, ha bolyong, csak tollpihe álma, a szélben…
3 hozzászólás
Az a "képlet" nem megbocsájtható!
Kedves Barna!
Sajnos, útolért ismét a tudatlanságom. Hihetettlen, az ember mennél többet tanul, mindig annél jobban észreveszi, milyen keveset tud. Egy éve tömök a fejembe minden fajta újdonságot a versírásrol, és ma ismét olvasok töled valamit, ami tetszik, de nem tudok mondani semmit, mert nem ismerem, De igérem, ha befejezem a mostani"keresztes hadjáratomat" akkor informálom magamat a hexameterekröl is. Az érzéseim szerint, jók, és nekem ez a mérvadó
üdv Toni
gyogyo!
Toni!
Köszönöm, hogy olvastatok…