Reggel új nap cirógatta lelkem,
úgy dajkáltam, mint legféltettebb kincsem.
Rügyem fakasztotta kélő kertem,
magamra öltöttem megkapó ingem.
Világra csodálkozó ded voltam,
bazsarózsa, vagy tán fehér liliom?
Aztán hóvirág és lettem bodza
a mámorító napfényes pázsiton.
Pihentem a kertben, illatoztam,
beszélgettem pillével, kismadárral.
Méhek dongtak, tőlük mézet loptam,
hűsben burkolóztam selyemsállal.
Hibiszkusz lettem, nő vérig- ízig,
majd erdei jázmin. Szél fútt, ég zengett.
Nézd, elült, bölccsé váltam, mint írisz!
Vén este ében rózsaként senyvedtem.
Egykor anyám ültetett, Ő óvott
és ápolt, ne sarjadjon körém a gyom.
Apám volt az erős, nékem óbor,
ki értette fájó, vagy derűs dalom.
4 hozzászólás
Kedves Suzanne!
A cím megfogott!
Nagyon szépen bontogatod lleked,belsöd szirmait!
Szinte mindenben,mindenhol jelen akartál lenni,
részese a szépnek az értékeknek!
Szinte egy kisebb önélerajzot is kifejeztél a hasonlataiddal!
Csodaszép gondolaataidra gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
De örülök neki!!!
Köszönöm szépen értékes gondolataid és a gratulációt.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Gratulálok a versedhez! Gyönyörű képeket használsz. Nagyon tetszik, ahogy a felnőtté válást megjeleníted általuk. Szívmelengető az utolsó versszak.
Élmény volt olvasni!
Szeretettel,
Anna
Kedves Anna!
köszönöm szépen és örülök, hogy olvastad a versem.
A véleményezésednek, gratulációdnak pedig különösen.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa