Emlékek tengerén
siklik kis hajóm.
Szépet tovább viszem,
fájót itt hagyom.
Nem kérdezek semmit,
s nem is lázadok,
miért vesz el a sors
mindent, amit adott.
Az Ördögmalomnál
üldögélek épp’
s egyedül hallgatom
vízesés neszét.
Őrzi még az erdő
lépteink nyomát,
kéz a kézben jártunk
itt órákon át…
Itt mondtuk ki újból:
Igen! Csak veled
tudom elképzelni
már az életet.
S most egymagam jöttem.
Látod, itt vagyok!
A hegy és az erdő
is velem zokog.
A Halál meggyőzött,
hogy jobb odaát,
s Te feladtad végleg
fájdalmas csatád.
Ennyit adott a sors,
ez jutott nekünk.
Nem akarta azt, hogy
boldogok legyünk.
Csillagok közt szállva
nézzél le reám,
s egyengesd utamat,
ha elrontanám.
Közös céljainkhoz
hűtlen nem leszek,
de álmaink útján
nélküled megyek.