Visszatekintő

Mikor buja szempillád arcom kőporát
mámor rezgésével szántotta fel mélyen…
Mikor kagylóból kikelt gyöngybíbor szemed
ördögbabonázta megrekedt magányom…
Mikor vágyvarázs leheleted testemet
ópium spermaként borította be csókkal…
Reszketve öleltem magamhoz kispárnám
remélve…ez soha el nem múló álom.

Mikor hajad vállamra zuhant piheként,
ujjaid átbújtak bőrömön szívemig,
Mikor sellő lebegésed auráját
könnysavam marta szét aortám veszítve,
Mikor oázisként magadba engedtél…
Olybá váltunk,mint két patak ha egybeér.
Kánaán volt az éden bűnös fája alatt,
egy zárt lakat,mit Isten sem feszít le.

Mikor majd hordoztad szerelmünk gyümölcsét,
Oz csodáját génjeimbe varázsolván…
Mikor minden szavad bársonya aranyként
ömlött be fülem mariana árkába…
Mikor csaltalak,s bocsátottál némán,
nem hinném hogy légy folytatás bűnöm miatt.
Agyam akkor mondta magamnak remegve:
ez lehet élted,s halálod násztánca
…
…
Már megint kőporos az arcom.
Kagylódat feszegetném újra…
Varázs leheleted érezzem,
s hangod a vágy dalát búgja.

Már nincs éden,fája kiszáradt
Lefeszítve Kánaán lakat.
Meseország minden varázsa
a múlt rozsdás rabláncán ragadt.

…

Kispárnám összegyűrve
álmom pihenteti,
kiszáradt mederben
kockánként pergeti.

Keveredik minden.
Kusza emlékeim
Volt világ bárkáját
naponta lékelik.
…

Már csend van,
kettesben
nézhetünk
a voltba…

Pihe toll
száll alá,
hullván le
a sorja…