Megtartani akartam
minden áron,
és most hogy
visszatérek hozzá
nem tudom,
a szó kevés és
az alkalom távol
mi visszavezetne.
Már nem álmodom
róla, és reggelente
nem fáj hiányzó
teste a forró,
a lüktető,
elfecsérelt időt
kergető vágyak
nem lepik el
hajnalban szobámat.
Csak ajkamon
érzem hiányát,
és a párnát
marokra gyűri ujjam,
keresi, hol van
a tegnapi reggel
és a száj kiszárad,
áttetsző a múlt és
a bánat percei
úgy érzem
közönnyé fakulnak.
1 hozzászólás
Ismerős érzéseket írtál meg.
Úgy visszaadva, amibe beleborzong a lélek.