Visszatérő álom

Mindig egy jár a fejembe, mint egy csoda világ, ha álomba ringat az esti szél,
és mesél. Én tátom a szám, nyálam folyik arcom idő vájta mély repedésein.
Ugyan azok a képek jönnek megint. Szép szivárvány köntösben, felhők közé bújva játszik,
remeg, talán fázik, de nem, csak izgatott, hogy csókot lophat észrevétlen.
Mint koldus, szerelmet kérhet. Adnék én, ha tudnám, kinek mosolyába téved tekintetem,
s benne fürdik e? Vagy átdöf haraggal telt pillantása, egómba tapos, megalázza.
Vagy, mint bűvös varázsló, kalapjából húz elő, letesz, hol zölddel a mező,
egy talpalatnyi részen, s körötte kietlen puszta kősivatag, ha átlépem a korlátot
elveszek menthetetlen. Mert megszűnik a varázs.
….és csendben átgázol rajtam a hajnal, új napot gyúr a tegnap sarából,
szikkadt képeket formáz házak kopár falára. Az álmomat kalitkába zárja,
hogy az este újra szabadon engedje.
Mert mindig egy jár a fejembe, ha álomba ringat az esti szél, és mesél.