Vívódás

Mélyen tombol lelkem harca…
Pokol tüzes kénkő tánca
járja át a pillanatot,
mégsem hoz új fordulatot.
Nem lehetek tehetetlen,
saját csatám kíméletlen,
meggyötri az akaratom,
szétzilálja gondolatom.
Ha eztán is így folytatom,
Mi lesz ebből nem tudhatom.
Fontos most a becsületem,
ha maradt még önérzetem,
bármily nehéz ez a kérdés,
kell, hogy győzzön a megértés.
Erőm immár felemésztve…
Szegény szívem megfeszítve,
kényszerítve bölcsességre,
jutottam végső döntésre.