Víziók

Hangod helyén hideg esőcseppek,
S hiányod lemarja mosolyom,
Arcomat a szíved fölé emelem,
"Tán így is szeretsz"-gondolom.

Illatod illúziója részegít,
Csókjaid emlékébe fürdöm,
Bőröd memoárja a selyem,
Mibe emlékeimet törlöm.

És az ördög a vágy tengerén
Engem Fuldoklóvá hajtogat,
Mert betondzsungel réseiben,
Idegen nőkbe kerestem arcodat.

Minden éjjel bennem
Száraz eső vihar tombol,
Macska-lelkem mostanság már,
Csak kezeid közt dorombol.

De hiába a száraz vihar,
Ha nedves homokkal álmodom,
Ajkaidnak verandáján
megpihenni vágyódom.

Csak ha nem lennél az aki..!
Szívem nem kaparna így utánad,
Könnyeimmel véstem a falba:
Hogy: gyűlölve imádlak.

De csak attól félek,
Hogy egyszer ott fent áment mond valaki és felébredünk,
S meredünk majd egymásra:
"Mi voltunk vagy tévedünk?"

S akkor majd…
Ismét kihal a világból egy szerelem,
És elhaladunk egymás mellett az utcán,
Én sírva.Te csendesen.