Беда
Я несла свою Беду
по весеннему по льду,
Обломился лёд — душа оборвалася,
Камнем под воду пошла…
А Беда хоть тяжела —
А за острые края
Задержалася.
И Беда с того вот дня
ищет по свету меня,
Слухи ходят вместе с ней с Кривотолками.
А что я не умерла,
знала голая ветла
И ещё перепела
С перепёлками.
Кто ж из них сказал ему,
господину моему, —
Только выдали меня, проболталися.
И, от страсти сам не свой,
он отправился за мной,
Ну а с ним Беда с Молвой
Увязалися.
Он настиг меня, догнал,
обнял, на руки поднял,
Рядом с ним в седле Беда ухмылялася…
Но остаться он не мог —
был всего один денёк,
А Беда на вечный срок
Задержалася…
____________________________________
A Baj
Vittem Bajom, mely saját,
Tavasz tájt a jégen át,
Hirtelen betört a jég – lelkem megszakadt,
S vízbe hullott kőmódra…
Ám a Baj, bár sok tonna,
Jég szegélyét markolva
Felszínen maradt.
Azóta a világban
Nyomoz a Baj utánam,
S azt mondják, a Rémhír is véle utazik.
Hogy én nem haltam meg még,
Csak a seprő tudta rég,
Cinke néhány, hogyha kék,
Meg a párjaik.
Nyilván köztük lehetett,
Aki rólam fecsegett,
Ám kiadván engem így, elkószáltak ott.
Kínjaitól nyomottan
Uram indult nyomomban,
Baj és Rémhír azonban
Rácsimpaszkodott.
Beért engem, átölelt,
Nyergébe is fölemelt,
Míg a Baj gúnymosolya látszott ez alatt…
Nem időzhetett velem,
Félnapot volt összesen,
Ám a Baj örökösen
Nálam itt maradt…
* * * * *