Vonaton

Háttal ülök a vonaton, s
múltamból lassan utazom
szürke felhős Duna parton.
Jelen vize már megfagyott,
de reped hallgatagon, s
álmomban rajta állok,
remegve, ingatagon,
keresve egy hangot
a homályos látóhatáron,
mi segít átugrani az árkot
túl az idegen világokon,
túl a viharos partokon,
Keresve egy pillanatot
mi megfog, s elrabol, hogy
szívem ne futhasson
távol ettől a valóságtól,
jövő bizonytalanságától,
Keresve egy biztató
érintést, mi mielőtt fejem
ködös álmomra hajtom,
biztonságban tart itt, hol
nincs nekem otthonom, s
szívemböl nem tartozom.