(I want sun
freedom
anything)
hideg szél fúj át a mellkasomon
ma te hagysz bennem dobogó lyukat
merre van most az utam?
sétálok – hajamon fakó füst
dobog a szívem, mintha pánikrohamom lenne
pedig csak egy találkozás veled
pislogok, mint egy kislány
hisz testi identitásom amúgy is az már
csak az átkozott tükröt törném össze
vagy magamban a szilánkos, visszaverődő
érzések hadát
kik katona módjára hitleres rendben állják
a rendet
egy passzív naplemente jut nekem
lejárt békávébérletekkel bélelt lelkem
egy levegőből öntött vasálarc vagyok
kérlek, vigyél el, vagy vidd el magad
s vele együtt tépj ki belőlem minden dopamint
az egész testemet
nekem úgysem kell
mert én vagyok a tárgyam, a lírám
a tárgyias költészet minden elemével
3 hozzászólás
Olvasom, és csodálom, hogy mennyi gondolat belefér… és rám bízod, hogy "beleírjam" a történetet, és ez jó 🙂 Szinte minden sornak (vagy két-két sornak) külön értelme is van, de ez nyilván nem a véletlen műve :)) Izgalmas, bizony izgalmas a kortárs… különleges élmény nekem, mint olvasónak 🙂
Szeretettel: Mónika
Szia Dorka!
Még mindig vonzanak a "vonzó szavak" Olvasom, és várom a folytatást. Mi lesz ebből? Egy vers-ciklus?
Üdvözlettel: én
Kedves Mónika!
Köszönöm, hogy írtál, bevallom, igen, valóban egy történés indította el benne, valahogy megpróbáltam szavakba önteni mindazt, amit belőlem kihozott.
Pillanatképeket ragadtam ki, érzésrészleteket magamból 🙂
Köszönöm szépen a dicséretet.
Kedves Bödön!
Igen, egyelőre ezek azok, amik előre visznek, szeretnék ciklust, nem tudom, meddig lesz… de 10-et legalább szeretnék.
Köszönöm szépen 🙂