Wilhelm Busch: Hogy nem vagyok pap, bánom én…

Wie schad, daß ich kein Pfaffe bin

Wie schad, daß ich kein Pfaffe bin.
Das wäre so mein Fach.
Ich bummelte durchs Leben hin
Und dächt' nicht weiter nach.

Mich plagte nicht des Grübelns Qual,
Der dumme Seelenzwist,
Ich wüßte ein für allemal,
Was an der Sache ist.

Und weil mich denn kein Teufel stört,
So schlief ich recht gesund,
Wär wohlgenährt und hochverehrt
Und würde kugelrund.

Käm dann die böse Fastenzeit,
So wär ich fest dabei,
Bis ich mich elend abkasteit
Mit Lachs und Hühnerei.

Und dich, du süßes Mägdelein,
Das gern zur Beichte geht,
Dich nähm ich dann so ganz allein
Gehörig ins Gebet.
_______________________________

Hogy nem vagyok pap, bánom én…

Hogy nem vagyok pap, bánom én,
A pálya – isteni!
Kedvemre élnék könnyedén,
Nem kell töprengeni.

Nem kínoznának kételyek,
Rossz lelkiállapot,
Követném én a tényeket,
Mi lényeges dolog.

Az ördögtől sem tartanék,
Aludnék, mint a nyúl,
S mint megbecsült személyiség
Dagadnék fenn s alul.

A Nagyböjt hozna koplalást,
De arra kész vagyok:
Enném a hitvány tyúktojást,
Lazac-pástétomot.

Ha eljönnél, édes húgom,
Hogy meggyónj őszintén,
Csak téged foglallak, tudom,
Szelíd fohászba én.

* * * * *