William Blake: A nevelőnő dala

Ha én gyerekhangot a zöld közül hallok,
És a dombon harsan kacagás,
Keblemben szívem békén megpihen,
S éppúgy nyugszik minden más.
„Gyerekeim, haza, elment a nap tova,
Nő a harmat, már az est közel!
Gyertek mihamarabb, a játék most marad,
Gyorsan jő a reggel el!”

„Nem, nem, hadd játsszunk még, hiszen az ég fenn kék,
Nem tudnánk korán aludni el;
Fenn sok kismadár még javában száll,
S minden dombon nyáj legel!”
„Jól van, játsszatok hát, míg a szemetek lát,
Aztán haza, vár az ágy!”
Ugrik a sok gyerek, kiabál meg nevet,
Dombokon a visszhang lágy.

(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. április 20.

__________________________________________

NURSE’S SONG

When the voices of children are heard on the green,
And laughing is heard on the hill,
My heart is at rest within my breast,
And everything else is still.
“Then come home, my children, the sun is gone down,
And the dews of night arise;
Come, come, leave off play, and let us away,
Till the morning appears in the skies.”

“No, no, let us play, for it is yet day,
And we cannot go to sleep;
Besides, in the sky the little birds fly,
And the hills are all covered with sheep.”
“Well, well, go and play till the light fades away,
And then go home to bed.”
The little ones leaped, and shouted, and laughed,
And all the hills echoed.