Wolfgang Borchert:
(1921-1947)
ADIEU!
Rakpart… Egy csók… Elengedő –
Adieu!
Folyón le, s rád a tengerár,
Mi vár.
Zöld vízen rőt fény visz hajót,
Egy távozót…
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2023. szeptember 8.
_________________________
ABSCHIED
Das war ein letzter Kuß am Kai –
vorbei.
Stromabwärts und dem Meere zu
fährst du.
Ein rotes und ein grünes Licht
entfernen sich …
9 hozzászólás
Jött, látott, győzött, majd tovább hajózott, gondolom, ilyen volt a kapitányok élete és a lányoké, akiknek néhány óra jutott.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Egy férfi írta ezt a verset, ezért a végleg távozó “Du” nálam egy hölgy (egy kedves) volt. A kapitányok kikötői szerelme az más… Ott a kapitány hajózik el, őket várja a tenger… És az alkalmi szeretők maradnak, nem nagyon búcsúzkodnak, mert már várják a következő tengerészt. A kapitánynak alighanem van a fedélzeten stabil párja… Ez szerintem nem egy pár órás kapcsolat utáni elválás alkalmából született vers, annál nosztalgikusabb… Legalábbis nekem… Amúgy már kicsit tovább-javítottam a fordításon…
Szeretettel: Dávid 🙂
(P.S. Tauber Feri véleménye is nagyon érdekel, lehet, hogy annak nyomán még módosítok…)
Kedves Dávid!
A hozzáfűzött szavaid logikailag megállják a helyüket.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Dávid,
ez is jó. Aki nem tud németül, az a 3 fordításból azért össze tudja rakni, miről van szó. Különben mindegyik megállja a helyét, csak mindegyik kicsit más színezettel fejezi ki ugyanazt. Igazából pl. a Herbsttag (Rilke) 25+… fordításáról is csak azt tudom mondani, hogy a legtöbb jó, és nekem melyik tetszik különösen. Valószínűleg egzakt erősorrend nem állítható fel. Kötözködni nem azzal kell, ami jó, hanem azzal ami értéktelen. Mert olyan is létezik.
Itt egyébként Rita reakcióiból valamennyire látszik, melyik fordítás hogyan hatott őrá. Én csak annyit mondok, hogy szerintem Borchert mindhármat elfogadná.
Rainer Maria Rilke:
(1875 ? 1926)
EGY ŐSZI NAP
A hosszú nyárból már elég, Uram!
Napóráidra vessél végre árnyat,
S mezőidet frissítse szélroham.
A szőlőt bíztasd, késett fürtjeit,
Adj napsütéses két napot még nékik,
És akkor mind majd édesen beérik,
Hogy mustja borrá testesedjen itt.
Ki házzal nem bír, föl nem húzza már.
Ki most magányos, az marad sokáig,
Csak virraszt, olvas, ír ő hajnaltájig,
S a fák alatt szorongva föl-le jár,
Hol egyik hullt levélkét űzi másik.
___________________________________________
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2013. október 17.
Kedves Dávid!
Ez nagyon szép. Remélem, hogy ezt nem tudtam félre értelmezni, annál is inkább, mivel a múlt évben én is alig vártam, hogy véget érjen a forró nyár, bár én szélroham helyett éltető esőt vártam. Csodás, ahogy mégis kér még “két napot”, hogy a szőlő édessé érjen. A harmadik versszak ma már nem aktuális, hiszen akár még télen is lehet építkezni – mivel nincs hó és nincsenek komoly fagyok se – és a párok se a korabeli módon ismerkednek. Abban az időben mikor íródott, tökéletesen megállta a helyét a vers tartalma is.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Örülök, hogy tetszett a fordításom. Feri emlegette, hogy ennek
sok fordítása van, neves profi költőktől is. Olvastam néhányat,
aztán én is megcsináltam… Érdekes, hogy 3-4-5-sorosak a
strófák… Nyilván szeptember-októberről van szó, akkor már
nem kezdenek építkezésbe. Magányosnak most nehéz lenni,
ha fent vagy a világhálón…
Szeretettel: Dávid 🙂
Rainer Maria Rilke:
Őszi nap
Idő van, Uram. Nagyot járt a nyár.
Ám most lágy árny szálljon a napórán,
és tágas rónán szél táncoljon már.
Rendeld el az utolsó bogyóknak:
Teljenek még, két jó napot adsz!
Tökéletes lesz, mit érte kapsz:
végső mézíze az arany bornak.
Aki nem épített, az most már hogy fog.
Aki magányos, most hosszasan így él,
ébren forog, olvas, levélben mesél,
és fakó fasorokban bolyong,
nyugtalanul jár-kél, ha száll a levél.
“Viszi a zöld víz rőt hajód,
A távozót.”