Napfényt csal szemébe
tarka koszorút fon az égre,
s míg gyengéd kéz simítja
az ég finom ráncait,
illatát szórja szét,
a frissítő álomtól pislogó rét.
Mily színes is az újjászületés…
mint hazug asszony
dobja magára tarka köntösét,
fest ezer színt a viharos nyár,
hangok millióiban örömtáncot jár.
S láztól lüktetve,
még folyik a könnye,
s nem bánja bárki hallhatja
szaggatott sóhaját,
hisz tudja, szerelem ez
őrült feloldozás…
1 hozzászólás
Kedves Tímea! Nagyon szép jelzőkkel tarkítva írtad meg versed. Érezni a zápor utáni frissességet. üdítő újjászületés. Gratulálok. Éva