Lám, arra ébredek már minden reggel
hogy ugyan az a víz mossa a csipám
ugyan azt a sort ismétlem még egyszer
amit elmondott már mindenki talán
Emberként szeretek, mert ember vagyok
Látod? Meg sem tudom mondani, hol fáj
Versem, a szépség, mint békabőr ragyog
Velem egymagad a költészet voltál
Lám, arra ébredek már minden reggel
hogy ugyan az a víz mossa a csipám
ugyan azt a sort ismétlem még egyszer
amit elmondott már mindenki talán
Mert nem vagyok más, mindig csak szomorú,
Költők! Most elmegyek lehunyni szemem
S ha jövőtök tőlem oszló dögszagú
Temessetek el egy régi közhelyen!
S majd nem ébredek fel minden reggel
hogy ugyan az a víz mossa a csipám
ugyan azt a sort mondjam el még egyszer
amit elmondott már mindenki talán
3 hozzászólás
Ne, ne menj el lehúnyni a szemed! Én nagyon szeretem a verseidet, akármit is , akárhogyan mondasz. Maradj. 🙂
Néha valóban úgy érezzük, már minden elmondatott… de amíg úgy is el lehet mondani, ahogy te teszed, itt a helyed. (“Temessetek el egy régi közhelyen” – ehhez a sorhoz külön gratulálok.)
Kedvesek vagytok, jöszönöm.