Zengő kürtök

Kél fel a nap, ébred a reggel,
Már megint sajgó fejjel
Ébredek fel, a másnaposság,
Tegnap este ittunk, régi cimborák,
Törökre megyünk, íjjal, nyíllal, karddal,
Kürt zendül a távoli csatazajjal.
Ébrednek a sátrak álmos lakói,
Ébrednek hadvezérurunk alattvalói,
Ébred minden harcos, kél a reggel,
Készülünk a harcra a szétszórt sereggel.
Mindenki álmos, mindenki másnapos,
A Tokaji bortól mindenki kótyagos.
Hazánk múlik rajtunk, harcolunk holtig,
Harcolunk, míg a hordókat töltik,
Ismét Kürt harsan, lovunkon ülünk,
Minden kiáltás sérti érzékeny fülünk,
Kardot rántunk, jő a török sereg,
Gyomrunk üres, a török is ténfereg.

Ölre harcos, ölre király,
Ki utunkba kerül, lábán meg nem áll,
Köröttem holtak, szívemben nyíl,
Az angyalok éneke csak engem hív,
Még nem megyek, van még török bőven,
Egy nagydarab meglát, engem akar ölre,
Kitérek előle, hátát végigszántom,
A vérem ékesíti a fénylő csatabárdot.
Oldalam is véres, fordulok vissza,
Lendületből vágok a töröknek vissza,
Lefordul a lóról, elejti a bárdot,
De én sem bírom eltakarni a másvilágot.
Holtan esek össze, fénylő alagút,
Véres a kő, véres az út,
Sok cimborám, sok ellenségem
Halad előttem, vissza nem nézve,
Nincs már csatazaj, nincsen, csak fény,
Ez az egyetlen, mi még él,
Előttem a nagydarab, megáll megvárni,
Kezét nyújtja felém, nem félek megrázni,
Megöleljük egymást, együtt megyünk tovább,
Az út végén egy szakállas öregember áll.
Szent Péter az, a kapuk őre,
Nincsen neki bárdja, nincsen tőre,
Egy fegyvere van, barátságos mosoly,
Átenged a kapun, itt már nem tarol
Sem török, sem dicső magyar,
Nincs itt már semmi, csak béke és ZAJ.