sokat átélt emberek bánata
tükröződik.
Lelked barázdáin hullámok,
felszikráznak rajta késői villámok,
hiába.
Elmúlt, a külvilág csendes,
lettél volna kevésbé rendes
vele.
Eső áztatja a komor fákat,
szél tépi a lekonyuló ágat
utoljára.
Nehéz a búcsú, lábad erőtlen,
visz valahová megtörten
előre.
Mert menni kell, ha fáj,
ha könnyed arcodra barázdát váj,
akkor is…