Ágak sodródnak sebesen lefelé
hatalmas, vad, veszett, zubogó zuhatagba.
Lombokat, ágakat szállít magával,
vészjóslón morajlik, dübörög szakadatlan.
Vajon honnan ez a gigászi erő,
szinte felfoghatatlan lenyűgöző szépség?
Csipkézett hegyről hull le mennydörögve,
mire leér atomjaira hull. Ó fenség!
Fölötted köd, alattad szilaj sziklák,
ahonnan visszacsapódik a tajték, permet.
Állok mozdulatlan, varázsod még most
is lenyűgöz, meghatottan nyelem könnyemet.
Állok némán, szívem vadul kalapál,
szinte eufórikus állapotban vagyok.
Csalogat a gyönyör, ám még dermedve,
bőröm bizsereg, levegőt is alig kapok.
Ébren álmodom tovább vágyakozva:
felém nyújtod kezed? Még nem tudok mozdulni,
lábam mintha ólom húzná lefelé.
Hogy mit érzek? Látod? El se tudom mondani.
2 hozzászólás
Mondhatom, hogy nagyon szép, formás, jó rímekkel ellátott verseket írsz, kedves Zsuzsa.
Élvezet olvasni, hiszen tiszta magyarsággal, előírás szerinti helyesírással írod verseidet, és
jó érzékkel helyezed el az írásjeleket.
Nagyon jó, hogy ügyelsz, ne maradjanak hibák alkotásaidban.
Öröm olvasni a verseket, szeretettel gratulálok!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid és a pozitív megerősítést. Zsuzsa