– s te édes, drága, mosolyt hozó…
Hazug?…
hisz nem ígértél semmit,
hogy számon kérhetném…
Csalfa?…
hisz nem voltál enyém…
S áruló?…
Hogy árulnál el Kedvesem:
hisz nem tettél esküt nekem…
Csak káprázat játszott velem,
de te lettél a mindenem:
s ez fáj nekem…
4 hozzászólás
Kedves Dreaming!
Mint minden irásunk legőszintéb kijelentése, a pillannatnyi érzéseink hű visszaadása.
Sokszor mikor megirjuk, azt gondoljul, ez a legnagyobb, legjobb amit eddig irtunk. Mikor másnap felébredünk, és újbol elovassuk, megfogjuk a fejünket, és hihetettlen pofával kérdezzük: Én itam volna ezt? És akkor nem akarjuk mégsem eldobni, félretesszük, és mikor aztán, egy szép napon újbol a kezünkbe kerül, már nem is tünnik olyan rossznak, mig végül elhatürozzuk, hadd lássák meg mások is, hogy én is voltam, számomra akkor, oly reménytelen helyzetben. és ez a tettünk talán segit a másiknak az ő nehéz helyzetét is átviselni. "Senki sincs egyedül a szenvedéseiben – mindig akad valaki, aki ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy örül és ugyanúgy szenved, mint mi, és ez erőt ad, hogy bátrabban szembenézzünk az előttünk álló kihívásokkal." Ezt fogja mutatni az én holnapi versem is.
üdv. Toni
Nagyon sok minden benne van rövid versedben. Irigyelni tudom, aki ilyen tömören ki tudja magát fejezni. Tetszett a versed.
Szeretettel: Kata
Szia Toni!
Én ezt most is elég tűrhetőnek érzem…
Szia Kata!
Köszönöm szépen – örülök, hogy tetszett 😀