Ütött az óra, vége lett a nyárnak,
a nádasok között a hűs szelek
susogva-lengve körbe-körbejárnak,
szorítva egyre árva lelkemet.
Magam maradtam, elrepült az élet,
üres kezem nehéz, kicsit remeg,
cipelni terheim tovább, ha félek,
minek mulattam át a létemet?
Viselni kell az őszt is, elmerengek,
vajon hová sodor ma engemet,
velem netán talán a mennybe téved,
az is lehet csupáncsak eltemet.
De lám az ősz varázsa máris oldja
a bánatom, vigyen habár pokolra.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
“a nádasok között a hűs szelek
susogva-lengve körbe-körbejárnak,”
Messziröl is hallani a ´susogásukat!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Örülök, hogy versemnél időztél, kedves sailor.
Kedves Imre!
Nagyon megérintett ez a vers. Igazán átjön az érzésvilága. Szinte látom magam előtt az őszi nádast, s hallom a szél susogását.
Üdvözlettel: Tibor
Kedves Tibor!
Igazán köszönöm a versemhez fűzött gondolataid.
Barátsággal, Imre