Egy dolog foglalkoztat engemet,
ha a szív meg tud szakadni,
az enyém miért nem szakadt meg?
El sem hiszem, hogy van ilyen,
hiszen olyan szorító a fájdalom,
leírhatatlan a bánatom.
Eszembe jut a virágról, mennyire örült neki,
eszembe jut a bánatról, hogy tudott vigasztalni,
eszembe jut az örömről, amit nincs kivel megosztani,
eszembe jut a hét minden napjáról, hiszen
naponta futottam le hozzá.
Soha többé nem hallom már szelíd szavát,
nem érzem többé szeretetét, hűségét, jóságát,
hallgatni tudását, türelmét, gondoskodását.
Véget ért másokért esdő imádsága,
nincs többé testi, lelki tartása.
Miközben sok-sok próba érte, nem panaszkodott,
hisz tudta a betegség, a gyász, a fájdalom az övé,
neki kell azt emelt fővel elviselni.
Velünk csak a jót osztotta meg,
Mindig tudott segíteni, mert meglátta a szükségünket.
Mindent megtett, hogy terhünkre ne legyen,
nincs olyan dolog, melyről eszembe ne jutna,
Csak azt nem értem, hogy a szívem ezt hogy bírja.
4 hozzászólás
Kedves Rita!
Remek emlékezés édesanyádról!
“nincs olyan dolog, melyről eszembe ne jutna,
Csak azt nem értem, hogy a szívem ezt hogy bírja.”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm a hűséges olvasást. Igen, ezt nem sokkal a halála után írtam, bár azóta sok év eltelt, de még mindig nem értem, hogy nem szakadt a szívem bele abba a mély fájdalomba, melyet éreztem? Tudom, hogy ezt sokan nem értik, meg azt is, hogy ez az élet rendje. Tudni mindezt tudom, de más az ész és más az érzelem.
Szeretettel: Rita 🙂
“nincs többé testi, lelki tartása”
Én idén veszítettem el édesanyámat. Ez egy nagyon kifejező gondolat. Köszönöm!
Kedves Renata!
Nagyon szépen köszönöm, hogy nálam jártál. Együttérzéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita 🙂