sok síró gyermekkel,
anyák napjára
jöttek szeretettel.
Egy márványlap csupán
a terített asztal,
nincsen leterítve
nagy fehér damaszttal.
Csendben lehajolok,
megtöltöm a vázát,
beleteszem néked
e nagy csokor rózsát.
Megfognám most kezed,
de tudom már nem lehet,
magamban egy kis dalt
dúdolgatok neked.
Gyertyát gyújtok hamar,
ez maradt csak nékem,
Édesanyám várj rám,
nincs már más kérésem.
6 hozzászólás
Jól sikerült vers, de nagyon szomorú. Megérintett. Üdv, Poppy
Kedves Györgyi!
Nagyon szomorú, amikor édesanyánkat már csak a temetőben látogathatjuk. Mélyen átérzem ezt a hangulatot versedben.
Csak azok tudják átérezni igazán a fájdalmat , akik
elveszítettek már valakit szeretteik közül.
Sajnos én is közéjük tartozom, azért érintett meg
annyira a versed.
Fájdalmasan szép.
Kedves Poppy köszönöm, hogy olvastál. Sajnos szomorú.
Kedves Rozália nagyon szormorú a temetői látogatás. Közönöm, hogy olvastál.
Kedves Zsike átérezni csak az tudja, aki már tapasztalta. Köszönöm,hogy ittvoltál.
kedves Gyöngyi!
Könnyfátyol mögöl olvastam az esö sotrol a versedet!
gyönyörűen megható!
formája hangulata örök szeretetet sugal.
Pontosan érzem azt amit ír a versed!
Az én anyáknapi versemet mikor ítam, még élt Édesanyám március végén, de mire eljött az ideje, hogy a napján elolvassam neki, máár csak a kegyhelyére tudtam egy cserép virágot vinni és még hamvai sem voltal ott,Csak magamban kérdeztem hol vagy most drága jó anyám tested lelked merre jár, csak azt tudom , hogy párnap múlva itt leszel, kérdem merrevagy? De senki nem felel.
Öszinte együtt érzéssel gratulálok, és itt köszönöm, hogy meglátogattad verseimet, és értékeltél.
Marica
Tetszik. Jó volt olvasni. Üdv Samu