Amikor még a Földön sötétség volt,
Jót derült akkor a csillagos égbolt:
Látott alvó várost, kanyargó folyót,
Párában úszó erdőt, mesés mezőt.
A mélyszürke szín barátságosra vált,
Fokozatosan világoskékbe állt.
A Holdanyó sápadt vékonyka arcát,
A aranysárga kerekded Nap váltja át.
Csipától dörzsölődő álmos szemek,
Vekker zajtól zsörtölődő emberek,
De az éjszaka immár megint elmúlt,
A nappal fényességével bevonult.
3 hozzászólás
Ez már jobb. De még mindig lehetnek csiszolgatni rajta.
Kedves Abakusz!
Tetszik a versed hangulata. Azt hiszem nagyon jól sikerült átadnod ezt az olvasónak.
Ami a technikai részét illeti: Az első versszakban a második sorban meg lehetett volna próbálni az “Akkor” és a “jót” szókat felcserélni, mert úgy talán jobban ritmizál a két sor.
A szótagszámok nagyon rendben vannak, látom, hogy arra nagyon odafigyeltél, és ez fontos is.
Próbáld meg úgy csiszolni, hogy ne csak a szótagszámok, hanem a vers ritmusa is meglegyen. Harmonizáljon egyik sor a másikkal.
Nekem egyébként a középső versszak tetszett a legjobban. De a vers úgy ahogy van nagyon sok értéket hordoz. Nem nagyon használtál ragrímeket sem, és ez jó, és, azt hiszem, hogy mindent egybe vetve igazán szépre sikerült!
Csak így tovább!
Gratulálok: A.
A hangulat tetszik, látom magam előtt, amit leítál, viszont néhány nyelvi izé nekem fáj nagyon. PL a volt – égbolt – folyót- MEZŐT (mit keres az itt?) és az "immár megint" is ilyen, valamint a vekkerzajt én egybeírnám.
Nagyjából ennyi:)
Sok jót,
ANna