Ha túl vagy már
árkon-bokron
hegyeken,
valahol ott
kezdődik a
végtelen.
Vagy hófehér,
nagy lépcsősor
tetején
vagy éjsötét,
mély meredély
fenekén.
Én nyújtanám
feléd mindkét
kezemet
a végesség
börtönéből
kiáltva,
de hiába.
Még nem lehet.
8 hozzászólás
Kedves Kati!
Szép vágyódásvers. Látszik, hogy nemcsak vers, de eleven valóság.
Üdv: Laca 🙂
Szia Laca! Az ember a mennyből, a pokolból vagy egyszerűen csak a végtelen semmiből is visszavágyná azt, aki közel állt hozzá.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Csodálom a verseid mélységét!
Szeretettel gratulálok: ica
Kedves Ica! Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted a verset.
Szeretettel: Kati
nekem tetszett!
játékossága leginkább!
"ötös" lettél nálam.
tisztelettel: túlparti
Köszönöm túlparti az "osztályzatot".
Üdv: Kati
Szia Kati! 🙂
Kedvelem a verseidet, sokat tanulok nálad, mert tömören fogalmazol, mindig hagysz teret a gondolkodásnak.
Nagyon érdekes, amit Lacának válaszoltál, mert én úgy értelmeztem, hogy nem a visszahozás, hanem inkbb a mielőbbi követés, a találkozás a lényeg. Bárhol, bármi áron.
Azért jutottam erre, mert "a végesség börtönéből kiáltva" nekem a való életet jelenti, ami ebből a szemszögből rabság.
Szép vers, mély tartalommal. Közel állnak hozzám az ilyenek.
Köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Örülök, hogy elolvastad és véleményezted a verset. Valóban, jól érezted, a találkozás lenne a lényeg, vagy ezen, vagy aki hisz benne, a másvilágon.
Szeretettel: Kati