Arccal fordult a fény felé,
a sugarak formálta szavak összeolvadtak.
Új és régi valóságok keringtek szemében,
a rendszer megfulladta
a fekete örvények között…
Kinyújtotta kezét, elsiklott
előtte a fekete tintával a tér három
dimenziójába égetett képlet,
de mikor megragadta,
csak metsző forróság hatolt
a csontjaiba.
Az erek csak lüktettek tovább
agyában, míg a külső
és a belső létezés
kábelei egymásba fonódtak…
3 hozzászólás
Kedves Balázs!
Nagyon megérintett a versed. Többszöri olvasás után se tudnék komoly kritikát írni, mert így van jól, ahogy van. Ahogy haladtam a sorok között, mintha filmként pergett volna le előttem a történet, nem kellett hozzágondolni egyetlen részletet sem, mert teljes mértékben kidolgozott, szépen összerakott vers.
Gratulálok: A.
Egyet kell értenem az előttem szólóval. Van ebben a versben valami. Még ízlelgetem. Köszönöm az élményt!
üdv: banyamacska
Gratulálok!
Számomra a teremtés mítoszára emlékeztet,ahogy valaki vagy valami megteremt új és régi valóságot, külső és belső létezést .Elgondolkoztató.