Nézz reánk

Nézz e földre Uram,
valami baj van,
omlik a katedrálisod,
már nincsenek angyalok benne,
s a völgyekbe hatalmas
betonvas táltosok
költöztek be,
olajos iszappá
gyúrva a talajt,
ahol már nem hajt ki más
csak csenevész, élni is félő virág!
A hegyeken fekete havak olvadnak
és a vad nap fénye gyilkos sugarakat
zúdit reánk rongyos égboltod résein át.

Nézz le ránk Uram!
Tűz van !
Katedrálisodban égnek az erdők!
A bedölt paloták ablakain át
kormosan jajong a kín
s az évszázados fák hamvain
lelket kutat a szél .
remegve reng a tenger,
lángoló kőolajsebein
halott madarak ringanak ,
s az ember csak pusztítja,
de nem óvja a halat.

Nézz le ránk Uram !
Tán rossz helyen járunk,
– más volt az álmunk –
most szívűnkig ér az ingovány
és sovány szellőkbe kapaszkodva,
nem jutunk ki világodra.
Hát magunkban keresünk Téged,
mert nem látjuk már fényed,
felettünk ragyogni,
örömünk csak talmi önáltatás,
Ó Uram ! A Te világod más !
add vissza nekünk mégegyszer
kérlek !