Meleg pillantásod elszunnyad lelkemen,
Lágy, puha mosolyod üzeni: szerelem.
Ott, hol a kettőből egy lesz, lebegünk mi,
Mindent tőled kaptam, menekül a semmi.
Rabláncom ha volt is, most már nyoma sincsen,
A szabadság ízét viszem tovább innen,
Mi ketten együtt akartuk, hogy így legyen,
Hogy közösen küzdjük át magunk az életen.
Kezed a kezemben azt súgja bízz bennem,
Félelmed elűzi áradó szerelmem.
Hol az első napsugártól menekül a tél,
Rejtett kincsünk magva hosszú útra kél.
15 hozzászólás
Szia!
Látom, azért jut a jóból is neked az életben, és ezt jól meg tudod versben írni. Szép és boldog sorok.
Ez nagyon szép szerelmi vallomás. Párod biztosan értékeli.:)
Szeretettel: Colhicum
Nagyon szép vers! Csak ismételni tudnám az előttem szólókat! 🙂
Szép, boldog vers, gratulálok Rozália!:)
Szia Rozália!
Gyönyörű szerelmes verset írtál, az utolsó sor pedig sejtelmes, és felemelő.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Szia!
Szép vers, az első sora tetszett a legjobban!
Csatlakozom az előttem szólókhoz! Gratulálok!:)
Nagyon szépen köszönöm mindnyájatoknak hozzászólásotokat!
Szeretettel: Rozália
Szia Rozália! Nagyon tetszik a versed, gyönyörűen fejezed ki magad. Főleg az utolsó vsz tetszett! Andi
Köszönöm, Andi!
GYÖNYÖRŰ!
Köszönöm, Dinipapa!
Rozália
Igazán szép! grat
Köszönöm szépen, Náni!
Rozália
Szia Eszti!
Véletlenül elém került ez a kis szépség.
Soha jobbkor! 🙂 Magával ragadó!
Örülök, hogy olvashattam!
Szeretettel: Kankalin