Jéghideg télbe sikoltva fúl,
egy halotti sóhaj- a Halál az Úr.
Kiszenved végül e földi alkonyat,
E dermedt sötétségben nem lesz több pirkadat.
A világ torzult lelkén mérgezett a seb,
Fagyos ajkaiddal pecsételd hát meg!
Üvegkoporsóban nyugszik az ősanya,
Gyászos mennyegző ez, utolsó éjszaka!
9 hozzászólás
Szomorú hangulatú vers. Tél, elmúlás, és a halál együttes jelenléte. Igazából több mindenre is értelmezhető. Jó 🙂
Szia Boer! Mindenkinek mást jelenthet. Nekem egy unalmas, hideg délelőtt szürkeségét, és unalmát. De attól még annyi mindent mondhat.
üdv!
Borus Ihlet!Mintha be lennél kerítve,kiút-talanul tévelyegsz.van így olykor az ember,s versed az emberi fájdalmak(nem feltétlen testi)sajgását sejteti.Szép!
Szia gyogyo! Köszi szépen!
Szia! Nagyon mélyen érintett a versed, mert áttudom érezni…nekem is mást jelent…
Szép, de sajnálom, hogy ilyen szomorú vers jött ki belöled Hugi:(
Eri
Szia!
Ha az utolsó éjszaka, akkor ez azt jelenti, utána már csak nappal lesz? Csak fény? Valaminek lennie kell…mindig:-) (Csak, hogy az optimizmus is megszólaljon)
🙂 Sziasztok!
Eri, a vershez különösebb szomorú élményem nem fűz, tehát nem volt gond, amikor írtam.
Artur, kösz az optimizmust! 🙂
Kedves Doren versen nagyon szép, de teli fájdalommal. Remélem, hogy ez már a múlt. Gratulálok.
Szia Györgyi!
Hát nemrég még azt mondtam volna, nem, semmi sincs rendben, és tulajdonképp most sem igazán van, de próbálok optimista lenni! Köszönöm soraid.
Üdv.: Dorina