Sűvítő szél borzolja hajamat
Fájó könnyek szárítják ajkamat
Fakó szememen át a fénylő ég zuhan
Mint hulló csillag, őz a lombok közt suhan
Fehér hajam palástként rámborul
Bűnök kútja melyből szívem okul
Eltörött késpenge, mint gyermek felzokog
Szilaj mén, dühös, lohol, makacs és konok
Köd kopog, mint álom, hajnal ébred
Kezdi útját az égbolton lelked
Elsodort szavak tört sziklákra hullanak
Tetemeikre éhes keselyűk szállnak
Arcodba csapnak loholó évek
Éhes farkasként nyomodba érnek
Dermesztő, rideg téli éj halkan űvőlt
Hiszed, hogy álmodsz, de visszhangja rég megölt
2 hozzászólás
Teljesen elvarázsolt a vers. Megfelel a lelkiállapotomnak. Nagyon jó. Kicsit jobban is érzem magam.
Örülök, hogy jobban érzed magad….És köszönöm.