Mint lámpa,
álmos csorba fénye
elfolyik életünk…
hitszegényen,
vagy hitben gazdagon.
Mint lámpa,
álmos, csorba fénye,
eltűnünk
beleolvadunk,
az éjbe…
Mint szavak,
fémes csengése,
visszhangzik,
létünk emléke,
még virágzik
kezünk ültetése,
gondozva,
vagy gondozatlanul
bimbót bont
az egykori remény…
4 hozzászólás
Rendkívül megkapónak érzem a versedet, kedves Tímea. Elmúlásunk után is bimbót bont az egykori remény…
Gratulálok: Colhicum
Kedves Colhicum!
Köszönöm a véleményedet! Örülök, hogy tetszett! Köszönöm, hogy meglátogattad az oldalamat.Timea
Kedves Timi,
születünk…..szenvedünk……meghalunk…..ez az élet rendje, hisz tudod átutazók vagyunk, minden dolog ami elmúlik hozza magával valaminek a születését….tetszett műved
zsolt
Nagyon tetszenek a költői képeid.
Az élet egy nagy rejtély, s Te ezt nagysterűen fested le.
Örülök, hogy olvastalak.