Nem úgy látlak, mint ki vadul elragad
egy tündérrózsában nyugvó gyermeket,
s kit elbújtatnak patyolat-fellegek:
ó, Halál, te nem az éj ármánya vagy!
Éteri harmóniát tart pilléred
két aranyláncú, karcsú mérleg-karja,
és oly gyöngéden ringatod a Hajnal
újszülöttjét, mint megannyi ős-lélek!
Ígéreted régóta könnyű s szabad,
árnyadban másvilági fáklya lobog
s vigasza mámorodva tűnve boldog.
Nem rémít az éj, mikor felénk szaladsz;
s az álmunk talán odaát kóborol,
bár bűneink alól föl nem oldozol.
8 hozzászólás
szép szonett, tetszik 🙂 bár a halál szót olvasva a címben kicsit másra számítottam, ez lágy, nem olyan sötét és borongós- nekem.
grat hozzá, jók a rímek.
Nem is akartam sötétnek feltüntetni a halált:)
Kedves Henkee!
Ismét színházban ültem, és hallgattam a monológot, a fő mondandót…)
Most szünet van..ki kell mennem a büfébe..))
Jöhet a második szonett "felvonás".
Gyönyörű…
Üdvi: d.p.
Ó, színdarabot írni nem az én reszortom:)
Néhány rímpár kicsit lehetne tisztább, de így is elég jól sikerült szerintem.
Üdv
Köszi:)
Henkee, már régóta készülök arra, hogy írjak ehhez a versedhez, de bevallom őszintén, hogy író ember létemre nem találtam szavakat :))) Elolvastam egyszer, kétszer, sokszor… 🙂 Nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna ilyen könnyed, különleges hangvételű verset a halállal kapcsolatban. Nagyon jó, és az utolsó sora bizony sokatmondó!
Már hogyne írhatnál színdarabaot! – a bevezető megvan, tovább!!!!
🙂